A Mária szobor
Úton, útfélen megannyi elhagyatott családi emlékművel találkozhat az utazó. Családi jellegüket mindenekelőtt az árulja el, hogy nagyon régóta senki sem törődik velük: kihalt vagy más vidékre költözött a család, s az óta nem akad, aki gondjukat viselné. Legtöbbjüket kikezdte asz idő vasfoga, vagy éppen gondatlan kezek csonkították meg.
Természetesen minden emlékműnek megvan a története. A családiaknak is. Többnyire a családon kívüli utódoknak is mondanak valamit, de kár, hogy ez a mondandó rendszerint előbb feledésbe merül, mint ahogyan maga az emlékmű megsemmisül.
Az utasok ügyet sem vetnek rájuk igaz, művészi értékük általában kevés, de mégis megérné csokrokba szedni történetüket, mert szépen kikerekedne belőle a vissza nem kívánt, de sosem feledhető múlt.
Lápafő határában, a kövesút mellett álló emlékmű maradványról a következő szóbeszéd járja a faluban:
Lápafőnek hét nemese volt, közülük a legkegyetlenebb Takács Pál volt. Ennek volt egy szépséges leánya Mária, aki beleszeretett egy hozzá társadalmi rangban nem illő jobbágy ivadékba. A nemes szülők azonban tiltották e szerelmet, úrrá akartak lenni leányuk legbensőbb érzésein, de a leány végső elkeseredésében öngyilkos lett, kútba ugrott.
A szülők emlékművet emeltettek leányuknak. A pénzt nem sajnálták, de leányuk és a jobbágy fiú szerelmét nem tudták elviselni. Inkább lemondtak leányukról.
Van már vagy 50 éve is annak, hogy nem tisztelve a fiatalok tragikus szerelmét, megrongálták azok emlékművét.
Az önkormányzat most azon munkálkodik, hogy ezt a szobrot felújítsa s ezzel is ápolja a szerelmesek emlékét, hiszen az ő történetük is hozzátartozik a falu múltjához.